Állatkert, party, palacsinta

,,Hello, hello, újra itt vagyok..." :) Most elég hamar, nem kellett heteket várni rám. Azt majd legközelebb. :P

Múlt hét pénteken délelőtt, míg a gyerekek az iskolapadot koptatták, felfedeztem egy újabb mall-t olyan 10 perc vezetésre tőlünk. Ez nagyobbnak és szebbnek tűnik (és az is), mint a shopping center, ahova eddig szoktam járni. Körülnéztem, sétálgattam, be-betértem egy-egy boltba, de inkább csak felmértem a terepet és ellőttem pár fotót. Igazából úgy tévedtem ide, hogy szükségem volt valamire a fényképezőmhöz, és itt van egy jó nagy elektronikai árucikk üzlet.

Péntek este 6 körül elmentem autóval Mai-jért, mivel ő nem vezet itt Californiában, nincs is szüksége rá, hiszen a 12 és 16 éves gyerkőcei a szomszéd utcában szállnak fel és pattannak le az iskolabuszról, szóval neki csak egy kis sétát kell tennie velük minden nap. Elvittem először a shopping centerhez, megmutattam neki, hogy ez ilyen és itt van, aztán mentünk is tovább az előbb látott és említett mall-hoz, ott elidőztünk kicsit, sétáltunk, körülnéztünk, bementünk néhány boltba. A Cheesecake Factory-ban szerettünk volna egyet falatozni, de sorban álltak előtte asztalra várva, így inkább ezt kihagytuk. Ezután elvittem egy másik shopping centerhez abban a reményben, hogy ott van egy Starbucks (bár mondjuk visszagondolva ennél a mall-nál is volt, de akkor még valami kajáldára voltunk rákattanva). Persze ott éppen nem volt SB, így végül annál a kisebb mall-nál kötöttünk ki, ami hozzájuk legközelebb esik. Ott tehát a Starbucksban ütöttük el az időt este 9-negyed 10-ig, és egymást tanítottuk magyarra, illetve japánra. Elég mókás volt, ahogy magyaráztuk egymásnak, és a másik próbálta kiejteni. Nekem sokkal könnyebben ment a kiejtés, mint neki. A "Hogy vagy?" és hasonló - főleg gy betűt tartalmazó szavak - sehogy sem állnak rá a külföldiek nyelvére. :) Megtanultam japánul elszámolni tízig, és most már azt hiszem belém vésődött, minden nap elmondom legalább egyszer, hogy el ne felejtsem. :) Továbbá még egy-két alapszót, mint "Köszönöm.", "Igen.", ,,Nem.". Érdekes este volt, nemcsak a nyelvtanulás volt terítéken, hanem a kultúráról, a különbözőségekről, hasonlóságokról, szokásokról is szó esett.

Szombaton délelőtt meg volt beszélve Alexszel és Mai-jal, hogy ellátogatunk a San Diego Zoo-ba, azaz az Állatkertbe. Délelőtt 10 körül szedtem fel a csajokat, elmentünk még gyorsan egy automatához, mert lóvét kellett leszednie Alexnek, na meg nekem is. Utána tipli San Diegóba és 20 perc múlva már az Állatkert bejárata előtt toporogtunk. Megvettük a jegyünket, ami 42 dolcsi volt... Hát nem igazán tudom eldönteni, hogy sok-e érte vagy nem, de egyszer belefér, na. :) Tekintve, hogy a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb állatkertjéről van szó, de mindenképpen a leghíresebb. Pár órácskát időztünk előtte, mivel Alex szerb barátnőjét, Bokát vártuk, aki szintén au pair a környéken. Közben befutott a brazil lány, Karine is, majd a másik szerb lány is, aztán már csak Boka unokatesóján és annak lakótársán volt a sor, akik egyenesen Orange County-ból, Laguna Beach-ről érkeztek San Diegóba. Várakozás közben természetesen készítettünk néhány fotót is. :)

Mai, én, Alex, Boka és Karine

Elefánt bokorszobor

Miután megérkezett Boka unokatesója, aki szintén szerb, Grada vagy valami hasonló a beceneve, valamint a tajvani lakótársa, Andrew, nekilódultunk és bementünk végre az Állatkertbe. Rövid tanakodás után, hogy mégis sétálva-e, vagy buszon ülve kívánjuk megtekinteni a kiállított állatállományt, végül is a közelből induló felvonó felé vettük az irányt. Ingyen használhattuk a belépőnkkel és felvitt minket a dombon lévő részre, ahol is kezdődtek az állatok ketrecei.

Libegőszerűség

Magasból...

Leginkább Andrew volt a túravezetőnk, ő diktálta a tempót és az útvonalat is, fogalmam sincs honnan volt képben, talán már járt itt azelőtt, passz. Ezt valahogy elfelejtettem megkérdezni tőle. Rengeteg állatot volt szerencsénk megnézni, mindet nem fogom feltenni ide, mivel én sem készítettem az összesről képet, valamint lettek nem jól sikerültek is, amiket töröltem. A több órás állatkertben bámészkodás a közel 40 fokban eléggé kifárasztott és leizzasztott minket. Néhány alkalommal meg is álltunk lepihenni az árnyékban, jó hideg itókával felfrissítettük magunkat, amit a srácok hoztak és végig hűtőtáskában hidegen tartottak. Közben beszélgettünk, ki honnan, mikor, miért, meddig jött, lesz itt. Ők már mindketten régóta élnek az USA-ban, Andrew számítógépkódokkal foglalkozik, Gradára már nem emlékszem pontosan, csak azt tudom, hogy ugyanolyan végzettsége van, mint nekem. 

Csijszi-csajszik

Jegesmackó kimerészkedik a forróságba

Flamingó

Kidőlt a pandamaci :)

Lakmározó elefántkoma

Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! :)

Ez a kiscicus is szunyókál

Hosszúnyakú barátunk

Ebédidő..

Amikor viszket az a fránya nyak...

Barangolásunk vége felé, olyan 4 óra magasságában már arról cseverésztünk, hogy este mit kéne csinálni. Mivel a srácok nem akartak mindjárt az állatkerti móka után hazamenni, ezért úgy döntöttünk, hogy belevetjük magunkat a San Diego-i éjszakába. Ment aztán a szervezkedés, invitálás, megbeszélés stb. Nehezen ugyan, de megszületett a végső forgatókönyv: hazamegyünk Mai-jel a tütüvel, Alex és Boka az unokatesójával és Andrew-val szintén Chula Vistába, és addig Boka autója a parkolóban marad, este 9-ig ezt mindenféle gond nélkül meg lehet tenni. Mindenki otthon szépen letusol meg amit akar, és este 8-kor én felveszem Mai-t és elgurulunk Alexék házához, ott leteszem a verdát, és Andrew és Grada értünk jön és szépen hatan bemegyünk San Diegóba vissza Boka kocsijához, és onnan már 2 autóval tovább a belvárosba szórakozni. Ez így is történt. És igen, hatan ültünk egy kocsiba San Diegóba menet. :D Két fiú elől, mi négyen csajok hátul. Megbeszéltük, hogy ha jön egy rendőrautó akkor valamelyikünk lebukik. Ehhez képest amikor az autópályán voltunk mindenféle gond nélkül elment a mellettünk lévő sávban egy rendőrkocsi, mi meg persze nem buktunk le, semmilyen értelemben (szerencsére:) ), mivel későn vettük észre, halálnyugodtan tekertük jobbra a fejünket és halálnyugodtan vettük tudomásul, hogy jééé, ott egy rendőr... :D Akkor már mindegy volt. Ezek szerint, amikor mögöttünk volt, nem vette észre a sötétben körvonalazódó 4 kis buksit a hátsó ülésen... :) Ez volt a szerencsénk.
Mivel a srácok újak voltak a környéken, és a GPS-re akartak hagyatkozni, ami teljesen más útvonalon akart vinni minket vissza az Állatkertbe, mint amit én ismertem, és ezért én önkényesen átvettem a hatalmat navigálás terén, lehurrogtam a GPS-t, hogy ez a szerkentyű hülye, össze-vissza beszél, úgyhogy én lettem a GPS Chula Vistától egészen a Balboa Parkig, ahol az Állatkert is található. Profi voltam, mondanom sem kell. Meg voltak velem elégedve, és nagyot csodálkoztak azon, hogy még csak kétszer jártam ott eddig, és így tudom az utat. Hát szerintem kétszer az bőven elég, mivel nem bonyolult az út, valamint sokkal többször megtettem már ennek az útvonalnak a 90%-át, csak éppen akkor nem annál a kijáratnál hajtottam le az autópályáról... 9 után nem sokkal érkeztünk meg, de még sok-sok autó állt a parkolóban. Mi négyen csajok átdobtuk magunkat Boka tütüjébe, előkapta a GPS-ét és már hasítottunk is az éjszakába. :) Kb. 20 percet vett igénybe, míg eltaláltunk a parkolóházhoz és leparkoltunk. Elsétáltunk az objektumig, ahol a két fiú már várt minket. Mivel Bokának van jó barátja a clubban, mi lányok teljesen ingyen mehettünk be. Több emeletes volt az "ojektum", és lifttel vittek fel minket a tetőtérre, ahol külön liftes fiú is volt öltönyben, nyakkendőben, ahogy annak rendje és módja. A hely eléggé exkluzívnak volt mondható, a zene kicsit ratyi volt nekem, de hát tisztában vagyok vele, hogy manapság ilyen zenét játszanak ilyen helyeken. Szóval ettől függetlenül jól éreztem magam, és tetszett, hogy ilyen helyen lehetek. Kicsit úgy éreztem, mint az amerikai filmekben, amikor ilyen tetőtéri szuper menő helyen buliznak a fiatalok és kevésbé fiatalok. :) Eléd tárul a fél város éjszakai fényekben, meg néhány felhőkarcoló a szomszédságban. Mivel ez nem New York, itt azért nincsenek olyan magas és olyan sok felhőkarcolók, szóval kicsit szolidabb változatban kell elképzelni az imént szavakkal lefestett képet. :)

Amikor mindenki ott volt már a bandából, a fiúk fizették az italt. Én mondtam, hogy amit én kérek, az tuti nincs. Pálinka. Persze, hogy nem volt, hogyan is lett volna. Grada a jégert akarta ajánlani, de mondtam, hogy az kizárt dolog, mert nem. Olyat én nem iszok többet. :D Egyszer bőven elég volt, azóta sem bírom még a szagát sem. Ezért hát a jó öreg sör mellett döntöttem, ilyenkor az a menedék. Szerencsére a tequiláról elfeledkeztem. :D Szóval csak egy söröcskét szopogattam el, meg hát tudtam, hogy másnap korán kelek, megyek a Magyar Házhoz a Balboa Parkba megünnepelni augusztus 20.-át. 

Boka, Alex, Mai és én

Andrew, Boka, Grada és én

Csak csajok

Iszogattunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Mivel szóba jött, hogy szeptemberben tervezzük Alexszel és Mai-jal Los Angelest egy hétvégén, Andrew felajánlotta, hogy elvisz minket a fontosabb látnivalókhoz és azokra a helyekre, amiket meg szeretnénk nézni. Még nem döntöttük el, hogy mivel megyünk, vonattal-e vagy busszal, más opcióban nem gondolkodunk egyelőre. Túl nagy a forgalom arrafelé, nem szívesen mennék autóval, mert akkor végig nekem kellene vezetnem. Amúgy mi is a couchsurfinget szeretnénk igénybe venni szállásgyanánt, mivel ingyen van, egy napra lenne rá szükségünk, nem is egyedül megyünk, szóval ideális volna. Már rajta vagyok az ügyön. :)

A fiúk előbb leléptek, mint mi, nekik még ugye haza kellett vezetniük Laguna Beach-re, ami azért messzebb van jóval. Miután elmentek, mi még jól éreztük magunkat, mindig jött oda valaki, és szóba elegyedett velünk, persze pasik. :) Volt egy-két érdekes figura, volt néhány értelmesnek tűnő, volt idióta, és volt vicces is. Fél 2 környékén levonultunk a földszinti részre, elütöttünk egy jó fél órát ott is és irány a parkolóház. Útközben csináltattam egy képet magamról Alexszel a Gaslamp Quarter-ben, a belváros úgynevezett gázlámpás (nyugi nem piroslámpás :D ) negyedében, amiről már talán sokan hallottak. 

Egyébként este is és éjszakai nagyon sok ember volt az utcán, a belváros ezen része hétvégente mindig nyüzsgő. Hangulatos éttermek, bárok, szórakozóhelyek követik egymást. Sok volt az autó még ilyenkor is, és tele van biciklis-hintóval, vagy nem is tudom hogyan nevezzem őket, majd egyszer lefényképezem, ha lesz nálam gép, de valami olyasmi mint az egyik korábbi bejegyzésemben a pókemberes biciklis, csak itt értelemszerűen nincsenek beöltözve mindenféle jelmezbe a ,,sofőrök". 3 óra tájban értünk Alexék háza elé, én átpattantam a kocsimba és tekertem is haza, mert fáradt voltam. 

Másnap, vasárnap reggel 9 után keveredtem ki az ágyból, összekaptam magam, csináltam kis tízóraira valót, és 10-kor startoltam el otthonról. Már 10.20-kor a Balboa Parkban voltam, de az utolsó 2-3 kilométeres szakasz teljesen bedugult a parkkal párhuzamos úton, ami a belváros felé is vezet egyben. Valami futófesztivál volt, aztán akkor lett vége, meg amúgy is vasárnap délelőtt volt, így hát kerek 50 percet álltam és vártam az autóban. Azt hittem megőrülök, olyan lassan haladtunk. Volt olyan, hogy örültem, ha 10 percenként mentünk előre 5 métert. Szépen meg is tízóraiztam a kocsiban várva, és végül negyed 12 környékén sikerült befékeznem a parkolóban, ahol még kismillió hely volt. Siettem is a Magyar Házba, mert eredetileg fél 11-re terveztem az érkezést, bár ezt rutinosan senkinek nem mondtam, mert tudtam, hogy addig még közbejöhet valami, vagy csak szimplán szeretnék kicsit tovább aludni. :) Ahogy betettem a lábam, mindjárt öten üdvözöltek. De tényleg, nem éreztem egy percig sem, hogy nem foglalkoznak velem. Az ismerős arcoknak, akikkel legutóbb is találkoztam, köszöntem szépen illedelmesen. Akiket még nem ismertem és épp kéznél voltak, azoknak bemutattak. Egy kedves, szüleim korabeli úriember azonnal leültetett és kikérdezte az élettörténetemet. :D Na persze azért teljesen nem, de tényleg nagyon érdeklődő volt és el is kérte a telefonszámomat, Facebook elérhetőségemet, azóta már ismerősök is vagyunk, mivel ő rendszerint szokott túrákat szervezni a San Diego-i magyar közösségnek, és szeretné, ha én is csatlakoznék néha hozzájuk. Ennek mondjuk kifejezetten örülök, úgyhogy már ezen a ponton tudtam, hogy érdemes volt ellátogatni aznap a házhoz. Egy jó 20 perces beszélgetés után úgy éreztem, hogy kéne valamit segítenem már nekem is, ezért megkérdeztem a főnöktől, Z.-től, hogy hol lenne szükség rám. Nyakamba akasztott egy köténykét és odavezetett a sátorhoz, amit a háztól nem messze a parkban vertek fel, és már többen ott sürögtek-forogtak. Ott is gyors bemutatkozás történt, akikkel még nem találkoztam, előzetes tesztelés és interjúztatás nélkül felvettek a palacsintakészítők, pontosabban palacsintasütők táborába. :) A tésztája már ki volt keverve jó nagy mennyiségben, nekünk meg nem volt más dolgunk, mint hogy minél több palacsintát süssünk ki. Azért szerencsére nem ez volt az első alkalom, hogy ilyet csinálok, de az egyszer biztos, hogy ennyi palacsintát, mint aznap, még életemben nem készítettem. :) A kötényt már az első percben ledobtam magamról, hiszen kint volt vagy 35 Celsius fok, a sátorban a tűzhely közelében pedig 50. ,,Kellemesen" leizzadtam már 5 perc után, de hol volt akkor még a délután 4 óra, ameddig sütöttük a palit. Valójában összesen 3 szünetet tartottam, egyszer amikor a szomszédos tűzhelyen tevékenykedő lány véletlenül megégette a könyökömet a serpenyőjével, akkor egy negyedórás kényszerpihenőre vonultam, lejegeltem kicsit, aztán folytatódott a munka. Aztán volt egy kajaszünet, amikor finom kolbászt ettem, amit szintén a sátornál árultunk. Elég jól esett, mit ne mondjak. Valamint egy fél órácskára meglógtam a közelben felállított színpadhoz meglesni a különböző magyar fellépőket. Ez kifejezetten a mi napunk volt, hiszen az államalapításunkat ünnepeltük aznap a Balboa Parkban. Ennek megfelelően magyar zene szólt, magyar fellépőkkel, magyar tánccal, talpig magyar öltözetben. Érdekes érzés volt több mint tízezer kilométerre a hazámtól San Diegóban magyar nótát hallani élőben. :) Mindenesetre azon vettem észre magam, hogy én is dalra fakadok, persze szigorúan csak halkan, magamnak, csak úgy a számat énekre kerekítve. :) Mindenesetre nagyon élveztem. Amerre elnéztem, körülöttem szinte csak magyarok voltak. Jó érzés volt, na. :)

A pavilonunk

Miután kifényképeztem magam, visszatértem a pavilonunkhoz és még sütöttem én is pár száz palacsintát. :D Persze még az elején megkaptuk egy idősebb hölgytől az instrukciókat, hogy hány milliméter vastagságú lehet maximum, a színskála melyik árnyalatai között mozoghat a megsütött palacsinta, hogy eladható legyen. :P :D Szóval a végére már teljesen profikká váltunk. A vásárlók között voltak szép számmal magyarok is, de más nemzetek fiai, lányai is odatévedtek. Ezen a napon szinte csak magyarul beszéltem, ez volt talán az első ilyen alkalom, hogy szinte a teljes napot magyarok között töltöttem. De talán nem az utolsó... :) Néha a sátornál az egyik magyar bácsi, aki a pénztárat kezelte, szólt oda angolul, vagy éppen a mondatot félig magyarul, félig angolul mondva. Vicces volt. :) Miután megsütöttük az utolsó darab palacsintát is, összepakoltunk, behordtuk a cuccokat a házba, és még ott maradtam egy kicsit beszélgetni. Még a legvégén is mutattak be új embereket... :)
A nagy meleg, és a több órás palacsintasütés ellenére is nagyon jól éreztem magam. Finomakat ehettem, megismerkedhettem új arcokkal, akik az anyanyelvemen beszélnek, és ennek nagyon örülök. Bár minden héten nem tudok elmenni a házhoz, de amikor csak tehetem, szeretnék részt venni a közös programokon. Vagy valami hasonlón. :) Természetesen minden alkalommal nem vállalnék be ilyen sütögetést, de egyszer-egyszer belefér, és szívesen csináltam. Talán 6 óra felé köszöntem el a még ottmaradtaktól, és fáradtan, de elégedetten vettem az irányt haza. 

Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez volt az egyik legjobban sikerült hétvégém, amióta itt vagyok az USA-ban. Az, hogy a következő is hasonlóan jól alakul-e, azt majd csak jövő héten tudom megírni, mivel hétfő estig biztosan nem lesz időm blogírásra, hiszen minden bizonnyal San Franciscóban lesz jobb dolgom is, mint bejegyzést gyártani. :)

,,Hello, hello, nem tűntem el..."

,,... csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel." Végül is átvitt értelemben teljesen igaz ez a dalidézet rám. :) 

Szégyellem magamat magam előtt, mert nem ezt vártam magamtól... Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudom hanyagolni a blogírást, de most már látom, hogy mi sem egyszerűbb ennél. De mivel nem szeretnék csalódást okozni jövőbeli magamnak, amikor majd vissza akarom olvasni, hogy ekkor és ekkor mit csináltam, az meg az mikor is és pontosan hogyan is történt. Ezért tehát igyekszem minél hamarabb behozni lemaradásomat és egy bombasztikusan középszerű bejegyzéssel előrukkolni, mivel erre talán fussa... Aztán gyorsan még eggyel. Mert majdnem 2 hét eseményeivel jövök. 

Halványlila gőzöm sincsen hol hagytam abba legutóbb, azóta mi történt, ezért tehát ez volt az első bejegyzés, remélem élvezte mindenki, viszlát. 

Na de hála az égnek van nekem egy kis füzetecském, amibe szinte minden nap írok ezt-azt amazt.. Hol címszavakba, hol szép kerek mondatokba, hogy milyen fontosabb dolgok történtek velem az elmúlt órákban, napokban. 

Ennek köszönhetően nemcsak 10 sorból fog állni ez a blogbejegyzés. :)

Múlt hét előtti hét pénteken munka után találkoztam Alexszel, a szerb au pair lánnyal, aki kb. 3 percre lakik tőlem autóval. Leparkoltam a házuk előtt és elmentünk sétálni egyet a környékre és a közeli mallban lévő Starbucksba is beficcentünk egy kávéra. Kedves, szimpatikus leányzó, jól elbeszélgettünk, úgy érzem, hogy vele nagyon jól megy az angolom is.

Másnap délelőttre megbeszéltük, hogy ellátogatunk Coronadóra, vagyis én már azelőtt elterveztem, hogy megismerkedtünk volna, szóval mondjuk úgy, hogy csatlakozott hozzám. Először kicsit aggódott, hogy hogyan találunk oda, mert hát hogy én még újnak számítok itt, nincs GPS-em se, és most lett meg csak a californiai jogosítványom is, amit - csak úgy mellékesen megjegyzem - még mindig nem küldtek meg a postán... De hamar lecsitítottam, hogy don't worry, amíg engem látsz, megoldom a problémát, így hát hogy megnyugodjon a kezébe nyomtam egy saját kézzel gyártott. hunglish nyelvű megjegyzésekkel tarkított kis térképet, hogy hogyan, merre, meddig kell mennünk. Végig a kezében szorongatta, de természetesen nem volt gond, odataláltunk elsőre, még navigálnia sem kellett, és még egy parkolóhelyet is sikerült viszonylag gyorsan levadásznom. Bár megjegyzem, hogy már délelőtt 10 órakor fullon voltak a part menti út parkolóhelyei, ezért egy kis mellékutcában kellett leállnunk. Nagyon szép fehér homokos Coronado strandja, úgyhogy volt ö-öm é bódottág amikor a forró homokban kellett kapkodnunk a kis tappancsainkat az óceán felé. Hamar letáboroztunk egy szimpatikusnak tűnő helyen, törölköző le, ruha le, kukker fel, naptej fel és már semmire sem volt gondunk. Élveztük, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk egy igen melegnek ígérkező szép nyári szombat délelőttön. 

Nem sokáig bírtunk ellenállni az óceán hívogató szavának, és csakhamar megrohamoztuk a vizet. Azt azért nem mondanám, hogy termálvíznek elmenne a hőmérséklete... Konkrétan nekem qrva hideg volt. Nálam mondjuk 25 foknál kezdődik a kellemes vízhőmérséklet, persze ez nem azt jelenti, hogy például a 35 fokos vizet kedvelem hosszútávon, mert nem. Combközépig merészkedtem bele a vízbe, persze egy-egy hullám akkora volt és olyan hirtelen jött, hogy a nyakamig is felcsapott a kis szemét. Amúgy élveztük ezt a játékot, és mint az óvodások, úgy örültünk magunknak, hogy jaj moszt ekkora hullám kapott el minket, jaj moszt ott jön a mászik, meneküljünk gyorszan, vagy inkább ne! Fusszunk vele szembe. :) 

De nem mentünk bele jobban, mert hatalmas ereje van, nem is gondolná az ember. Ahogy egy hullám meglök és ahogy utána visszaáramlik a víz az óceánba, félelmetes szívóerővel rendelkezik, majdnem szó szerint levett minket a lábunkról. De tetszett. :) Miért is ne tetszett volna?! Hiszen az ember szereti, ha leveszik a lábáról, nem? 

Henry barátunk :)

Jaj de "rossz" nekem...

A Hotel del Coronado szomszédságában pihentünk

A délelőtt folyamán akinek álomba szenderülni támadt volna kedve a beach-en, az nehezen tudta volna megtenni, hiszen 5 percenként egy-egy vadászrepülőgép száguldott el a fejünk felett nem éppen lopakodó üzemmódban. Eszméletlen hangosak voltak, ahogy kb. 20-30 emelet magasságban suhantak el a strandolok felett. Személy szerint én nagyon élveztem mindezt, ilyen közelről még sosem volt alkalmam egy mozgásban lévő vadászrepülőt se megcsodálni. Természetesen lencsevégre kaptam, és videót is készítettem róla, de a délelőtti köd miatt nem igazán vagyok megelégedve a képekkel. Úgy gondoltam, hogy majd kicsit később ráérek még jó képet és videót készíteni, de aztán nem így lett, mert egyszer csak abbamaradt. De legközelebb majd már rutinosabb leszek. :)

Itt repül a kismadár...

Meg ott...

Hesszelés volt a strandon órákon keresztül, közben egy másik au pair lánnyal, Karine-vel sms-maratonoztunk, mert ő is csatlakozni kívánt hozzánk, de mivel szombaton délután 1-ig melózott, csak később, 3 óra után ért a beach-re, amikorra nekünk már felforrt az agyvizünk a 40 fokban és fel is hagytunk a strandolással, mert már nem bírtunk tovább a napon lenni.

Így is szépen megkapott minket, én régen voltam annyira piros, mint utána este és másnap. Pár napra rá bebarnult szépen, de azzal a lendülettel le is kopott a hátamról és a homlokomról (wtf?? - sosem volt még ilyen, hogy a fejemen kopjon). Szóval fontos megjegyzés ennél a résznél, hogy itt Californiában sokkal de sokkal erősebb a nap, mint otthon. Nem volt az az izzadós meleg a homokban feküdve, mert az óceán felől pár fokkal enyhébb szellő fújt és így elviselhető volt az amúgy nagy meleg. Többször is bekentük magunkat, igaz a hátamra csak ilyen fújós szarság jutott, lehet ez volt az öreg hiba részemről, de már mindegy, mostanra van két nagy kopásfolt a hátamon, várom, hogy lejöjjön a maradék is, hogy végre egyenletes színe legyen. Mire Karine, a brazil lány becsatlakozott, mi már harcidíszben készen álltunk az amolyan strandolás utáni levezető sétánkra a környéken. 

Mindenképpen szerettem volna legalább kívülről és közelebbről megcsodálni a Hotel del Coronadot. ahol számos híres amerikai filmet is forgattak. Bemenni nem mentünk ez alkalommal, mert Alexon láttam, hogy menne már haza, ezért csak egy-két kötelező kép készítése és a hotel körbesétafikálása történt. 

Valaki nagyon megjött...

A hotelnél egyébként nagy nyüzsgés volt, jöttek-mentek az emberek, az éttermek és fagyizók tele voltak, még valami zenekar is muzsikált a hotel egyik teraszán roppant kellemes rock zenét. Már majdnem karon fogtam a két lányt, hogy menjünk már oda egy picit, mert ez szó szerint zene füleimnek. :) Séta közben természetesen betértünk egy mexikói étterembe és ettünk egy jót, aztán az autó felé vettünk az irányt, Karine félúton levált rólunk és lement a strandra, ha már ott volt, nem hagyja ki ő sem. 

6 óra magasságában indultunk el, vagy értünk haza, erre már pontosan nem emlékszem, mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat Coronado tengerpartján. Úgy érzem, hogy lesz még pár utam ide az 1 év során. :)

Vasárnap délelőtt megint csak viszonylag korán keltem, mert aznap au pair találkozónk volt La Jollán egy tengerpart menti parkban. 10 óra és 1 óra közé lett kitűzve az érkezési időpont, de én találkozót beszéltem meg 9 órára egy magyar au pair csajjal, N.-nel, aki szintén ugyanennél az ügynökségnél van immáron 2 éve, ő is a San Diego-i clusterhoz tartozik, de gondoltuk előbb összefutunk, hogy legyen lehetőségünk rendesen beszélgetni, magyarul... Pontosan 9 órára értem a La Jolla Shores Parkba, ahol a parkolóban már nem volt szabad hely, így kénytelen voltam a környező kis utcákban kanyarogva parkolóhelyet keresni, de nem jártam sikerrel... Olyan kilátástalannak tűnt, mert közel és távol nem volt egyetlen szabad hely sem. Kezdtem ideges lenni, mert már N. is felhívott, hogy merre vagyok, ő már a parkban vár, én meg még nem tudtam letenni a verdát. Mivel tényleg nem tudtam megállni sehol, és túlságosan elkeveredni sem volt kedvem, hiszen GPS-t nem használok, és azért nem ismerem még annyira La Jollát, mint a tenyeremet (akkor voltam életemben először ott), ezért tettem egy utolsó próbálkozást: visszagurultam a parkolóba abban bízva, hogy talán valaki pont most akar elmenni... Így is történt. Sikerült kiszúrnom 2 szörföst, akik éppen a deszkáikat pakolták fel a kocsira, s kb. 5 perc dekkolás után sikerült elfoglalnom tütüm aznapi végső pozícióját, igeeen. 1 perc múlva pedig magyar szóval üdvözölhettük egymást N.-nel a parkban. Jó érzés volt ismét élőben magyarul beszélni valakivel California földjén. :) Elsétáltunk egy közeli boltba, ő vett kis elemózsiát, s közben beszéltünk, beszéltünk, kérdezett, kérdeztem, kíváncsi volt, kíváncsi voltam, egyszóval az történt, ami ilyenkor szerintem általában történik, ha 2 azonos nyelvet beszélő ember találkozik egy másik nyelvet beszélő országban. :) Nem siettünk megkeresni a koordinátort és a többieket, letelepedtünk a fűbe egy plédre és kibeszéltük magunkból, amit ki kellett. Neki egyébként pontosan 3 munkanapja volt vissza a 2. au pair évéből, tehát mostanra már lejárt. Mivel jól érzi magát itt, megtalálta a számítását és a párját is, nem fog hazamenni Magyarországra, és szerencséjére legális úton tudja mindezt megoldani. :)

Miután jót beszélgettünk, felfedeztük, hogy pár lány és a koordinátorunk tőlünk kb. 20 méterre már egy negyedórája szintén a parkban van. Odamentünk, üdvözöltük őket, találkoztam végre Mai-jal, a japán au pairrel, aki szintén Chula Vistában lakik, és alig 1 hete érkezett. Kedves lány ő is, igaz az angolja nem igazán penge és még enyhén fogalmaztam, de kézzel-lábbal mutogatva megértjük egymást, azt hiszem. :)

A San Diego-i au pair csapat

Nagyjából ennyien voltunk, ami a képen is látszik. Nagyon sok lánnyal megismerkedtem, rengetegen érkeztek, tehát újak, egy-két régi motoros is volt persze, és a lett lány is tiszteletét tette később, akivel még Palm Springsben haverkodtam össze. Azt tudni kell erről az augusztusi találkánkról, hogy ez au pair-host család meeting volt, vagyis a családok is eljöhettek a találkozóra. Minden évben legalább egyszer a host családoknak is jelen kell lenniük egy meetingen. A koordinátorunk mivel jó fej, két időpontot is kijelölt, ezt és az októberi talinkat. Na már most a kb. 20 családból pontosan 3 család jött el, köztük volt persze az enyém is. :) Igaz nem az egész family jött kutyástól nagymamástól, hanem csak úgy szépen pénzfeldobásos alapon az egyik szülő meg a gyerekek vagy egy-két gyerek. Tőlünk az apuka jött és a két kisebbik. A kiscsaj, S. oda is jött haverkodni kicsit hozzám, beszélt N-nel is, jó fej volt, a kis srác visszahúzódóbb volt, nem nagyon akarta ott hagyni az apját. Rajtuk kívül még két host anyuka volt jelen a gyerkőceikkel és ennyi. A szülők a gyerekekkel voltak a játszótéren vagy a parton, mi au pairek így egymásra tudtunk koncentrálni. Egy olasz lány is feltűnt, aki másik ügynökséggel jött ki, de mivel ránk talált a leányzó a neten, a koordinátorunk szívesen látja az au pair találkozóinkon. Jó is, hogy ott volt, mert hozott finom olasz kaját, amit aznap csinált, még meleg volt. :) Nem tudom mi volt a neve, de a friss, főtt kaja mindig jól jön itt. :) Még ha nem is igazán volt ínyemre az ízvilága, minden probléma nélkül becsókoltam a kimert adagot. Néhány órán át tartott csak a találkozó, az a három család hamarabb le is lépett, nem sokra rá a koordinátorunk is felszívódott a kislányával, és a többi au pair is szépen sorjában koccolt le. Nekem még eszembe sem volt hazamenni. Szerencsére nem voltam ezzel egyedül, Karine, a brazil au pair lány, akivel előző nap Coronadón már találkoztunk és még néhány dél-amerikai csaj, valamint az egyiknek az amerikai barátja maradt, és így áthelyeztük a székhelyünket 30 méterrel odébb, a homokba a tengerpartra. Persze nem vittem bikinit, nehogy ha a gyerekek jönnek, fürdeni kelljen menni velük, és ne tudjak beszélgetni a csajokkal, na meg persze az előző napi felégésem után nem kívántam a napon sütkérezni. Ezért sem örültem feltétlenül, hogy a maradék brigáddal odamentünk. Azért bekentem magam jó vastagon, de sokáig nem lehetett bírni a napon ruhában. Körülbelül 1 óra után úgy döntöttünk, hogy keresünk valami büfét, vagy éttermet és kajálunk egyet. Így is történt. Nem fogjátok kitalálni, de ezúttal egy mexikói étterembe mentünk, hehe. :) Csodálkoznék ha sikerülne egyszer másmilyenben kikötni. :) 

La Jolla Shores Park

Uzsi után visszaballagtunk a parkhoz, közben Karine-vel azon tanakodtunk, hogy mit kéne csinálni. Aztán megkérdezte, hogy hogy állok a múvfitörrel... :D Visszakérdeztem, mert nem igazán értettem mire gondol, múvfitör alatt. Mi lehet az a move feeter??? Szeretem-e ha mozog a lábam, vagy mi? :D Amikor már ötödjére sem tudtam kitalálni, és először a többiek sem, utána végül aztán csak kiderült, hogy a movie theatre-re, azaz a mozira gondolt. :D Ezen hatalmasat nevettünk, és azóta is felemlegetjük. :)

Hát nem lett aznap múvfitör, öten három felé váltunk, Karine visszatért a homokba a partra még egy picit, a többiek mentek haza, mert munka volt, én pedig mielőtt beszálltam volna az autóba, tettem egy rövid sétát a környéken és kattintottam párat a gépemmel.

Amikor ezzel megvoltam, elindultam hazafelé, de az első 2 kilométeren vagy fél órát ültem a kocsisorban, nagyon lassan haladtunk, mindenki akkor indult meg haza. Szerencsére az autópályán annyira nem lehetett érezni ezt, volt forgalom, de nem olyan vészes, szerintem azoknak volt szívás, akik észak felé mentek Los Angeles irányába.

A következő hét egy szempillantás alatt elrepült. A hétfő kissé nehéznek bizonyult olyan szempontból, hogy a gyerekek magukhoz képest nagyon rosszak voltak. A suliból hazafelé jövet már a kocsiban elkezdték a civakodást. Rossz passzban volt mindegyik, vagy telihold volt, nem tudom, de nem ezt szoktam meg tőlük. Otthon aztán tovább folytatódott, a házi feladatnak is csak nagy nehézségek árán tudtunk nekiállni, szét is kellett választanom őket párszor, mert egymásnak ugrottak. Persze nem volt annyira durva, de ahhoz képest, hogy még egyszer sem volt ilyen mióta itt vagyok, ahhoz képest meglepő volt. Be is küldtem egyikőjüket a dolgozószobába, hogy ott csinálja a házit, de még így is ment egymásnak a kiabálás. :D Na mindegy, túléltük, miután jól megfenyegettem őket, hogy komolyan el fogok beszélgetni az apjukkal a mai viselkedésükről. :D Ezen kicsit elgondolkodtak, persze nem lettek attól még azonnal kisangyalok, de S.-nak fociedzése volt, így házi után szerencsére nem kellett tovább egy levegőt szívniuk, vittem is már el a házból. :)

Estefelé bekopog a kiscsávó, J.  a szobámba és egy papírlapot szorongat a kezében, megfogja a tollat az asztalról és megkér, hogy írjam alá a nevem a papírra. Kérdezem, hogy minek, és mutatja a másik felét, amire az volt írva, hogy "You're the best." azaz "Te vagy a legjobb.", és mondja, hogy az apukájának csinálja, ugyanis aznap volt a szülinapja M.-nek, a host apukának. Hát nem aranyos a kissráctól, hogy ilyen az eszébe jut? :) Neki ez volt a szülinapi ajándéka az apjának. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örült neki M..

Másnap, kedden délelőtt találkoztam a közeli mallban Mai-jal, a japán lánnyal. Pár órát voltunk csak ott, ebéd után siettem is haza, aztán délután a gyerekekért a suliba. Aznap sem voltak éppen jók, de talán egy fokkal már tűrhetőbb volt a szitu, mint előző nap. 

Szerdán este végre beiratkoztam neten keresztül a Californiai Egyetem egyik angol kurzusára, ami október legelején fog indulni és decemberig tart. 3 kreditet ér, és keddenként kell járnom. Örülök, hogy a UCSD-n lesz lehetőségem órát hallgatni. Terveim szerint következő szemeszterben is bevállalok itt egy 3 krediteset. Nem olyan drága, ahhoz képest, hogy elég jó egyetem itt az USA-ban. Emellett természetesen még gyúrok egyéb sulikra is, hiszen jó volna egy English As a Second Language kurzust is elvégezni valamilyen felnőtt suliban. Ezek rendszerint ingyenesek, csak egy egyszeri minimális összegű regisztrációs díjat kell befizetni. A következő hetekben erre a témára is ráállok. 

Mára ennyi a beszámoló, de még a legutóbbi hétvége történéseivel is adós vagyok, amit remélhetőleg az elkövetkező 2 napban szintén pótolok, mivel csütörtökön este utazok San Franciscóba, ahol egészen hétfő estig fogok tartózkodni, és onnan több, mint valószínű, hogy nem fogok blogot írni, ezért is volna olyannyira sürgető, hogy utolérjem magam az írásban. Ha minden jól megy, ez össze is jön. :)