Friday, November 16, 2012

Vegas 3. és 4. nap

A 2. nap azért hiányzik a címből, mert arról már regéltem, az a nap teljes mértékben a Grand Canyonnal ment el...
Október 21.-ét, vasárnapot írunk. A canyon-beli túránk után igyekeztem kipihenni, kialudni magam. Ez többé-kevésbé sikerült is. Délelőtt, miután átvergődtünk a kis motelecskénkből a Mirage nevezetű sokkal de sokkal fényűzőbb szállodába, nekiindultunk várost nézni. Évitől elbúcsúztunk, ő ment vissza LA-be, így négyen maradtunk. 
Azt a részt utáltam a legjobban, amikor a cuccainkkal kellett egyik helyről eljutni a másik helyre. Én csak kézipoggyászt vittem, de elkövettem azt a hibát, hogy még anno otthon májusban olyan táskát vettem erre a célra, aminek nincs kereke. Sőt,vállra akasztható pántja se... :( Így ezúttal is szívtam rendesen, mert csak simán a kezemben tudtam cipelni. Vegasban pedig - mint tudjuk most már - a távolságok korántsem akkorák, amekkorának elsőre tűnnek... (Mandalay Bay esete). Arról nem is beszélve, hogy nincs zebra, hanem kis felüljárókon tudsz átjutni az út másik oldalára, ami plusz 3-4 percet vesz igénybe. Vasárnap délelőtt először átsétáltunk a Cosmó-hoz "felszedni" Viviéket. Amíg ott várakoztunk kb. 30-40 percet Katicával, pár fotót ellőttünk azért.

Katica

Cosmó előtt
Amikor Viviék is kicsekkoltak a hotelből, egyenesen a Mirage felé vettük az irányt. Valahogy nem pár perces séta kerekedett belőle, hanem gyalogoltunk vagy fél órát. Én már kivoltam a táskám miatt. Wivivel egyszer még cseréltünk is, nagyvonalúan felajánlotta, hogy cipeli a táskámat, cserében én húztam az övét. Nem volt kis darab az sem, de legalább csak húzni kellett... Persze még az úton visszacseréltük, szerintem rájött, hogy tényleg nem olyan nagy fun a kézipoggyászom hurcolászni.
Miután végre valahára megérkeztünk a szállodánkba, gyors becsekkolás után elfoglaltuk a szobánkat. Ezúttal nem voltunk olyan magasan, mint a Cosmó-ban Viviék, de azért tetszett minden, bár sok időt most sem töltöttünk a szobánkban.




Délután aztán körbejártuk fél Olaszországot, hiszen Vegasban egy igazi kis Róma és Velence található. Éppen az olasz "túránkon" voltunk, amikor belebotlottunk abba a promóter csávóba, akinek a vegasi tartózkodásunk legszuperebb buliját köszönhetjük. Az Encore nevezetű hotelbe szólt a ,,belépőnk", ami kétségkívül a város egyik, ha nem a legpazarabb szállodája, és a hozzá tartozó club pedig az egyik legfenszibb hely ott, hogy szép magyarosan fejezzem ki magam. :) Csakhogy érzékeltessem, hogy mennyire is, ezután az ajánlat után elég hamar leszólított minket egy másik promóter srác, és amikor elárultuk neki, hogy már van bulihelyünk estére, rákérdezett, hogy hol, és miután elárultuk neki, először visszakérdezett, hogy tényleg jól hallott-e, és amikor megerősítettük, hogy igen, pontosan oda megyünk, nem igen tudott mit mondani, csak tudomásul vette egy fejbiccentéssel és jó szórakozást kívánt. Nem igen próbált meggyőzni minket, hogy az ő általa kínált party fergetegesebb lesz - mivel nyilván nem lehetett az. :)









Kötelező kép - ha már a kaszinók városában vagyunk










A hotelünkkel...
Betértünk néhány hotel-kaszinóba, körülnéztünk, örültünk ezerrel, aztán mentünk tovább. Természetesen a Caesars Palace volt ezek közül a legnépszerűbb a körünkben (különösen Vivi szemében), főként a Másnaposok című film miatt. :)





Mert egy angyal vagyok... :-P


Szivárvány



Bent...
 A Bellagio előtti szökőkút show-t ismét megcsodálhattuk, ezúttal videót is készítettem róla.
Persze a felvétel hagy némi kívánnivalót maga után. De jobb híján ez is megteszi. :)






Városnézés után fogtuk magunkat és elbuszoztunk Vegas legmagasabb épületéhez, a Stratosphere-hez. A két Vivi és én olyan jegyet vettünk, amivel rájdolni is tudunk majd a tetején - merthogy egy kis mini vidámpark van felállítva ott... Katica csak sima jegyet vett, ő már akkor tudta, hogy nem lesz vidámkodás fent. :) Amikor felértünk csodálatos látvány tárult elénk. Lábaink előtt hevert egész Las Vegas. Nem hiszem, hogy voltam valaha is ilyen magasan. Mármint nyilván amikor repülőn ültem, akkor igen, de amúgy a földön nem. Nagyon élveztem. Bár tériszonyos vagyok, de az jobban előjön pár méter magasságban, vagy a létra 3.-4. fokán, nem közel 300 méter magasságban. Ugyan már, az túl magas ahhoz, hogy az embernek tériszonya legyen, haha. :) Először még csak zárt térben 360 fokos panorámával tekinthettünk körbe a városra, aztán kisvártatva rászántuk magunkat, hogy egy emelettel feljebb merészkedjünk, ahol már csak a korlát választott el minket a mélytől, és felmérjük a terepet a lehetséges megülnivalók tekintetében. Igazából 3 ilyen "kis ringlist" volt lehetőség meglovagolni. Mindegyik elég durva volt, meg kell hagyni. Viviék pont a számomra legfélelmetesebb pörgő kart próbálták ki, ami a torony legtetején található, és amikor működésbe kerül, ki van lógatva a semmi fölé, és van kb. 5-6 karja, ami szépen pörög körbe-körbe, az igazán bátrak pedig ezeken a karokon csücsülnek - feltételezem - nem éppen nyugodt lelkiállapotban... Erre azért volt kizárt dolog, hogy felüljek, mert nem bírom a pörgést és forgást. Ha körbe pörgetnek, elég ha csak 10 másodpercig, teljesen felkavarodik a gyomrom, és tuti kidobom a taccsot. És még sokáig rosszul is érzem magam. Ezt pedig nem akartam. Egy másik kis ,,játékszerrel" szemeztem egy ideig, ami szintén a semmi fölé rak ki, csak éppen sokkal alattomosabb módon. Síneken szépen lassan csúszol lefelé a semmibe egy kis minivagonban, aztán hirtelen megáll mikor azt hinnéd, hogy most zuhansz a mélybe, ott tart egy kicsit, aztán visszahúz. Aztán amikor azt gondolnád, ennyi volt, vége, szállhatsz is ki, újra elindul, csak éppen nagyobb sebességgel lódul neki, és ismét a semmi felett találod magad. Persze közben még ráz rajtad párat, csak hogy véletlenül se érezd magad biztonságban. :) Végül nem mertem felülni rá. Erre nekem fel kell készülni lelkiekben. :)
Viszont Vivi és Wivi bátor volt: a pörgőkart megülték, mint a hősök. Bár előtte Vivi félpercenként meggondolta magát azt illetően, hogy ráül-e vagy sem. De Wivi határozottságának köszönhetően, végül kéz a kézben, mindketten túlélték a rájdot. Erről videót is csináltam, a képek után megtekinthető...

Stratosphere
Ott voltunk fent
Szép szál épület na




Az árnyéka











Amire nem ültem fel..







Már a Stratosphere-n ránk esteledett, de ezúttal volt jegyünk a buszra, szóval nem tartott órákba, mire eljutottunk egyik helyről a másikra. A hotelben megint csak annyi időt töltöttünk, hogy kicsinosítsuk magunkat az esti bulira, amit már mindannyian nagyon vártunk. Ha jól emlékszem a páleszból megint pusztítani kellett kicsit, nem hagyhattuk, hogy szegény Vivi kiöntse a maradékot. Jó hangulatban indultunk neki az estének és az Encore-bulinak.



Természetesen busszal közelítettük meg az "ojektumot", így nem késtünk le semmiről. A bejutás is simán ment, a srác aki ellenőrizte az ID-nkat, magyar volt. :) Mindenhol magyarokba lehet botlani, hihetetlen. :)
Amúgy amikor beléptünk az Encore épületébe, mindannyiunk le volt nyűgözve. Legalábbis én totálisan. Ugye benéztünk valamennyi híresebb, ismertebb szállodába a pár nap alatt, szóval volt fogalmunk róla, mi merre mennyi hogyan, de személy szerint nekem ez a hotel vitte a pálmát. Annyira durván szuper jól nézett ki, hogy az valami eszméletlen. A luxus az luxus kérem szépen. Miután jól kitátogattuk a szánkat, jöhetett a buli. Nem volt rossz na. Enyhén fogalmaztam. :) A club első osztályú volt. A party is. Egyebet mondani nem tudok, minthogy ez volt életem legmenőbb bulija. Jól éreztük magunkat, még medencében is táncoltunk, szóval mi más kell még? :) 





Ez nem tudom ki volt, de velünk akart fényképezkedni, hát megengedtük :)
Buli után magassarkú nélkül...
Buszra várva
Lövésem sincs meddig voltunk a buliban, de nem siettünk haza. A hotelben aztán mialatt én a fürdőszobában voltam, Katica bedobta a szunyát, így nem tudtam elköszönni tőle. Nem akartam felébreszteni, amikor olyan édesen alukált már, mint egy kisbaba. :) 

Másnap mikor felébredtem, már hűlt helyét találtam, hiszen neki reggel korán el kellett hagynia a Mirage-t, mivel vissza a keleti partra kicsit több időbe telik eljutni, mint a szomszédos Californiába. :) Délelőtt szépen kényelmesen elkészültem, összepakoltam, kifényképeztem magam a hotelszobánkban, aztán Viviékkel ütköztünk a folyóson. Kicsekkoltunk, leadtuk a cuccainkat, hogy ne kelljen egész nap magunk után vonszolni őket, és már mentünk is szuveníreket vásárolni. Számtalan erre alkalmas boltot lehet felfedezni a Stripen, nem kellett messzire mennünk. Mindhárman vettünk ugyanolyan pólót "What happens in Vegas stays in Vegas" felirattal, azaz, ami Vegasban történik ott is marad. Ebédelni hol máshol, mint a Mekiben ebédeltünk (szinte mind a 4 nap). Néhány képet még készítettünk séta közben a Stripen, aztán tipliztünk vissza a Mirage-hoz, ahol felvettük a bőröndjeinket, táskáinkat, a shuttle buszunk pedig jött értünk, amit előző nap Katica rendelt meg nekünk. :D Még egyszer köszi szépen!







Pacsi
Elég hamar kiértünk a reptérre. Volt még bőven időnk az indulásig. Viviék San Franciscóba mentek, én vissza San Diegóba, ugyanazzal a légitársasággal, a beszálló kapuink is közel voltak egymáshoz, nekem 15 perccel előbb indult (volna) a gépem, mint nekik. Ülőalkalmatosságot nem igazán találtunk, így szépen letelepedtünk a földre konnektorhoz közel, és neteztünk, képeket töltöttünk fel, cseréltünk, el is ment ezzel az idő. Aztán elbúcsúztunk egymástól, és mindenki megindult a maga útjára. Jól éreztem magam a társaságukban, örülök, hogy velük mentem Las Vegasba, szerintem jól kijöttünk, eléggé egy hullámhosszra sikerült kerülnünk mindannyian. Szóval örültem nektek, csajok! :) Maga Las Vegas arra tökéletesen alkalmas, amiért az emberek általában odautaznak: szórakozni. :) Élni valószínűleg nem tudnék ott hosszútávon, de ha egy kis partyra, lazulásra, kaszinózásra vágyik az ember,vagy barátokkal szórakozásra, Las Vegast melegen tudom ajánlani. 

A járatom nem akart időben elindulni, késett vagy 20-30 percet. Felszállásnál kicsit rázott a gép és billegett össze-vissza, szóval para volt. Ez volt az első ilyen alkalom, amikor úgy éreztem, hogy nem megy simán a felszállás. Az az igazság, hogy elég kicsi volt a gép, lehet ez is közrejátszott benne. Ezt a felszállást egyáltalán nem élveztem és már vártam, hogy visszaérjünk San Diegóba. Alig voltunk 40-45 percet a levegőben, és már landoláshoz készültünk. Persze a leszállás sem volt egy kellemes élmény, mert egyszer csak elkezdett ilyen kékes-ezüstös színben villogni minden körülöttünk, mintha milliónyi villám cikázna, bár hallani nem hallottam semmit, hogy dörögne vagy ilyesmi. Rázott is kicsit a gép, nem mondom, hogy eszméletlen módon, de ennyire még sosem, mióta repülök. Szépen becsuktam a szemem, amíg végre ki nem tisztult minden és megpillantottam San Diego fényeit. Hallelujah! Mintha egy kicsit haza érkeztem volna... :)





No comments:

Post a Comment